+420 548 218 902 (H–P 8:00–16:00, Angolul)
Kézbesítési ország

Hogyan kell saját kezűleg lefektetni a műanyag gyeprácsot?

Autóbeállló talaját szeretné megerősíteni, hogy a gépjárművek könnyebben közlekedhessenek rajta? Vagy inkább olyan gyalogutat tervez a kertjében kialakítani, amelyen biztonságosan lehet sétálni, egyben észrevehetetlen a füves felület alatt? Ezekre a kihívásokra jelent választ a műanyag gyeprács lerakása.

Mit tudhat meg a cikkből? Kattintson egy fejezet címére, és olvasson arról, ami valóban érdekli

Mikor fontoljuk meg a gyeprács lerakását?

A nyomvályús gyep látványa teljesen tönkreteheti a külső terek nyújtotta esztétikai élményt. Esős időben pedig a sáros talajon könnyen elcsúszhatunk és összepiszkolhatjuk az új ruhánkat, sőt a sérülés kockázata is fennáll.

Ugyanakkor ezekre nem csak a beton gyeprácskő jelenthet megoldást – hiszen az kiszárítja a talaj felszínét, és nem enged teret a fejlődő növényeknek. Mi elmagyarázzuk, hogyan erősítsük meg a talajt úgy, hogy a közlekedő autók súlyát is elbírja, és mindeközben ne kelljen minden nap a kijárt gyepet néznünk.

A műanyag gyeprács széles körben alkalmazható családi házak körül és közterületeken is. Nagy előnye az alacsonyabb beszerzési ár és a hosszabb élettartam. A műanyag burkolatrács leggyakoribb felhasználása:

  • autóbeállók alatti felület megerősítése,
  • közút összekötése magánterülettel (kerttel),
  • játszóterek építése,
  • parkolók, helikopter-leszállóhelyek, sínek létesítése,
  • lejtők dekoratív célú stabilizálása stb.

A műanyag gyeprács lerakása saját kezűleg is kivitelezhető. Hogyan kell ezt csinálni?

1. Mérje le a területet

Először is gondosan mérjük le és jelöljük ki azt a felületet, ahová a gyeprácsot fogjuk telepíteni. Így kiszámíthatjuk a szükséges anyagok mennyiségét. A gyeprácspanelek a szükséges méretre szabhatóak, például sarokcsiszoló és műanyag vágására alkalmas körfűrészlap vagy betonfűrész használatával.

2. Készítse elő a talajt a műanyag gyeprács telepítésére

A gyeprács telepítése előtt elő kell készítenünk a területet. 20 cm vastagságban távolítsuk el a felső talajréteget, hogy a rácsok ne emelkedjenek a talajszint fölé. Ehhez nincsen szükség munkagépekre, elegendő hozzá egy hétköznapi ásó is.

Az eltávolított talaj mennyiségét két faktor határozza meg: a talaj hordozóképessége és fajtája. Átlagos talajból 20–30 cm-es réteget távolítsunk el, nehezebb agyagos talajból pedig akár 30 cm-t is. A talajt egyengessük el: a kitüremkedések később feleslegesen nehezíthetik meg a fűnyírást.

Kavicságy elegyengetése gyeprács alatt

3. Tömörítse a talajt

Tömörítsük a földet (pl. vibrohengerrel), majd ismét győződjünk meg róla, hogy az előkészített felület sima. Ehhez használjunk vízmértéket és egy egyszerű deszkát. A kiásott rész lejtése nem lehet nagyobb, mint a körülötte lévő területé. Parkoló építése esetén a terület meredeksége nem lépheti túl az 5%-ot.

Leszórt kavicsra lefektetett műanyag gyeprács

4. Fektessen le geotextilt (nem kötelező)

Ha szeretnénk megakadályozni, hogy a gyomok később benőjék az autóbeállót, akkor a tömörített felületre fektethetünk geotextilt, majd erre (ismét tömörített) földet. Enyhe lejtő stabilizálása esetén a lejtő irányában fektessük le az anyagot.

TIPPÜNK: Válasszunk olyan geotextilt, amely nagyobb terhelést is elbír, és ellenálló a talajban lezajló folyamatokkal szemben is. Ezeket a feltételeket például a 300 g grammsúlyú Geomatex RPES nem szőtt geotextília teljesíti.

5. Hozzon alapanyagokat

Az előkészített területre hozzunk homokos kavicsot (5/32 vagy 5/63 frakció) és terítsük el kb. 20 cm-es vastagságban. Alaposan tömörítse a kavicsot.

6. Folytassa a kiegyenlítő réteggel

A homokos kavics kiegyenlítő réteg kb. 4 cm vastagságú legyen. Ismét tömörítsük és simítsuk el az anyagot. Erre a rétegre kell lefektetnünk a műanyag gyeprácsot.

Műanyag gyeprács lerakása földre

7. A műanyag gyeprács lefektetése

A műanyag gyeprács fektetése a teljes felületen egyszerre történik, a legmagasabban elhelyezkedő területtől a legalacsonyabb felé haladva. Az elemek a kapcsolódási pontokba pattintva csatlakoztathatok egymáshoz.

Az elemeket tartsuk ferdén, miközben összekapcsoljuk őket.

Műanyag gyeprács feltöltése földdel

8. Töltse fel földdel a cellákat

A lefektetett műanyag gyeprácsot töltsük fel megfelelő humusztartalmú földdel, majd legvégül szórjuk fel fűmaggal. A növekvő fű fokozatosan elfedi a gyeprácsokat, és a természetes felület tökéletes illúzióját kelti.

Műanyag gyeprács, föld és fű közelről

Most pedig foglaljuk össze a teljes folyamat legfontosabb pontjait.

A műanyag gyeprács otthoni lerakása pontokban

  1. Alaposan mérjük le a területet.
  2. Távolítsunk el 20–30 cm-es talajréteget.
  3. Tömörítsük a talajt.
  4. Fektessünk le geotextilt (nem kötelező).
  5. Hozzunk homokos kavicsot és terítsük el (kb. 20 cm-es vastagság).
  6. Folytassuk homokos kavics kiegyenlítő réteggel (kb. 4 cm).
  7. Helyezzük el a műanyag gyeprácsot a tömörített talajon.
  8. Szórjuk tele földdel a cellákat. Fűmagot is szórhatunk hozzá.

Hogyan rakjuk le a gyeprácsot? [Videó]

Ha a gyakorlatban is szeretné látni, hogyan kell lerakni a gyeprácsot, nézze meg az alábbi videós útmutatót.

Gyakori kérdések a műanyag gyeprács lerakásával kapcsolatban

A műanyag gyeprács iránt érdeklődő vásárlóink a legkülönfélébb kérdésekkel keresnek meg minket. Áttekinthető összefoglalót készítettünk a leggyakoribb kérdésekről és válaszokról.

1. A gyeprács nem reped meg az autó súlya alatt?

A műanyag gyeprács megfelelően ellenálló (tűzoltók felvonulási útvonalain is használják őket). Egy áthaladó személygépkocsi nem deformálja és máshogy sem károsítja az elemeket.

Ha esetleg mégis repedezés fordul elő, arról az esetek többségében a talaj alacsony hordozóképessége tehet. Ezért a műanyag gyeprács lefektetése előtt győződjünk meg róla, hogy a rétegek kellően tömörek.

A műanyag gyeprácsokat mi is alávetettük egy terhelési tesztnek: egy földútra tettük le őket, és (rögzítés nélkül) néhányszor áthajtottunk rajtuk egy személyautóval. Az elemek még nagyobb sebesség mellett is megtartották a formájukat.

2. Nem károsítja az elemeket a fagy?

A burkolórács tartós anyagból készül, amely ellenálló az alacsony hőmérsékletekkel szemben, mégpedig akár -50°-ig. A szokásos téli fagyokat minden károsodás nélkül vészeli át.

3. A műanyag gyeprács lejtőre is fektethető?

Igen, de ez a lejtő meredekségétől is függ. A kínálatunkban kapható gyeprácsok legfeljebb kb. 10°-os lejtőkön alkalmazhatóak.

4. A műanyag gyeprács nem csúszik el a nedves vagy fagyott felületeken?

Problémát az okozhat, ha a gyeprács telepítése során nem megfelelő vastagságban szórjuk fel az elemeket földdel. Ha a szórás magasabb a cellák felső szélénél, lassan elcsúszkál. Alacsonyabb hőmérsékleteken a felület átfagy (ez alól a műanyag gyeprács sem kivétel). A gumiabroncsok csak a cellák falára nehezedik, és így megcsúszhatnak.

Ha a szükséges mennyiségű földdel töltjük fel a gyeprácsot, akkor télies időjárási körülmények mellett is zavartalanul közlekedhetünk rajta gyalog, illetve autóval. A töltőanyagnak el kell érnie a cellák felső szélét. Javasoljuk, hogy a leszórt földet még egyszer tömörítsük.

 Parkoló területén lefektetett műanyag gyeprács

5. Nem akad bele a gyeprácsba a gyerekek vagy háziállatok lába?

Egy cella mérete kb. 60 mm. Ha megfelelő mennyiségű anyaggal (földdel vagy kaviccsal) töltjük fel a műanyag gyeprácsot, akkor biztosan nem fenyegetnek olyan balesetek, amelyek során egy végtag beleakad a cellákba vagy valaki elbotlik az elemek közti résben. Épp ezért használunk gyakran játszóterek talajának megerősítésére is gyeprácsot.

6. Süllyesztett ágyásszegélyre is szükségem lesz a lerakáshoz?

Ha autóbeállót létesítünk, akkor a gyeprácsot a talajba süllyesztjük, ágyásszegélyre nem lesz szükségünk. Viszont, ha kerti ösvényt építünk, akkor a fű átnövése ellen használhatunk  . 

7. Hogyan jelöljük ki a parkolóhelyeket a füvesített felületen úgy, hogy az autóval érkezők is jól lássák őket?

A parkolóhelyeket kijelölhetjük  , amelyek az elemek nyílásaiba helyezhetőek. Így egyszerűen kijelölhetjük a haladási irányt vagy a parkolóhelyeket.

8. Hol nem szabad műanyag gyeprácsot használni?

Olyan helyeken, ahol gyakran közlekednek kerekesszékesek vagy magassarkú cipőt viselő hölgyek.

Többet szeretne megtudni? Olvassa el cikkünket a műanyag gyeprács előnyeiről és hátrányairól, vagy  konzultáljon szakértőinkkel, akik szívesen adnak tanácsot vagy segítenek a megfelelő gyeprács kiválasztásában.

A cikkben említett termékek

Geomall.PageComment.title

Geomall.PageComment.text

Hotline Tanácsra van szüksége a megfelelő termék kiválasztásával vagy a megrendeléssel kapcsolatban?
+420 548 218 902 (Angolul) info@geomall.hu Munkanapokon 8:00 és 16:00 között
Vagy szívesen küldünk Önnek időnként érdekességeket
A „Feliratkozás“ gombra kattintva Ön hozzájárul, hogy e-mailjét adatvédelmi irányelveinknek megfelelően dolgozzuk fel.

Nem található kérdés. Kérdezzen elsőként!

Tanácsra van szüksége? Nem tudja, melyik terméket érdemes választani? Melyik változatot? Ne pazarolja az idejét az interneten talált információkkal. Szakértő csapatunk segít Önnek a választásban, és felvilágosítja Önt a kínálatunkban található termékek minden lehetséges használatáról Kérdés elküldése

Blog

Hogyan tisztítsuk meg az ereszt a lehullott levelektől?

Soha ne becsüljük alá a problémákat, amiket a lehullott levelek okozhatnak az ereszcsatornában. Segítünk Önnek, hogyan kell megtisztítani az ereszcsatornát – hogy később ne okozhasson még nagyobb gondokat a nedvesedő fal vagy a beázott tetőtér.

Vízáteresztő talajtakaró textil: használjuk, vagy ne?

Megéri az ágyásokban talajtakaró textilt lefektetni? Melyek az előnyei és hátrányai az agroszövetnek? Létezik más, környezettudatos megoldás is arra, ha nem szeretnénk gyomlálással tölteni a szabad perceinket?

Házilag telepített extenzív zöldtető a saját tetőmön?

Szívesen nézegetné saját virágágyásait az ablakból, de ehhez nincs elég helye? Vagy a ház megszépítésére keres megoldást? A válasz az extenzív zöldtető létesítése. A garázs vagy a pergola tetején is alakíthatunk ki igazi édenkertet.
Hotline Tanácsra van szüksége a megfelelő termék kiválasztásával vagy a megrendeléssel kapcsolatban?
+420 548 218 902 (Angolul) info@geomall.hu Munkanapokon 8:00 és 16:00 között
A cookie-k Önnek és nekünk is segítenek

Mi, a GEOMAT, s.r.o., köszönjük, hogy hozzájárul a cookie-k használatához. Ennek segítségével weboldalunkon a vásárlást kellemesebbé, a folyamat számos lépését pedig egyszerűbbé tehetjük Önnek, és mi magunk is folyamatosan fejlődhetünk. A „Rendben, elfogadom” gombra kattintva Ön hozzájárul ahhoz, hogy cookie-kat tároljunk az Ön böngészőjében, így Ön maximálisan kihasználhassa a weboldalunk nyújtotta lehetőségeket. A részleteket a következő oldalon olvashatja: „Tájékoztató a cookie-k használatáról“.